simontibi
Simon Tibi

"Lehet rosszul játszani, de lélektelenül soha! Van úgy, hogy az embernek rossz napja van és a pályán semmi sem sikerül. Nem számit, a lényeg az hogy lássák rajtad az emberek, hogy megszakadsz a klubbért, a szurkolókért és akkor a vereség is meg van bocsájtva. Ilyen egyszerű!"

(Simon Tibi)

 
FERENCVÁROS
 http://abbcenter.com/index.php?t=ftc
 
VESSZEN TRIANON

http://abbcenter.com/index.php?t=trianon

 
A MÉLTÓ BÜNTETÉS?!

 Négy és fél év Simiért

A Simon Tibor meggyilkolása miatt indult büntetőperben a Fővárosi Bíróság (FB) első fokon négy évre és hat hónapra ítélte galambos jános elsőrendű vádlottat, halált okozó testi sértés miatt, a másodrendű vádlott egy évet és hat hónapot, a harmadik és a negyedik rendű vádlott pedig egy évet és négy hónapot kapott garázdaság miatt.
Korábban galambos jánost és három társát tizenkét és nyolc év közötti szabadságvesztésre ítélte első fokon az FB, ám a Fővárosi Ítélőtábla megalapozatlanság miatt másodfokon hatályon kívül helyezte a döntést, és új eljárást rendelt el. Ebben a megismételt eljárásban hozott most határozatot az FB.

 
Simi sarok
 
Szavazás
Szavazás
Mit érdemelnek Simi gyilkosai?

állítsák vissza a halálbüntetést
2-5 év
5-8 év
8-12 év
mentsék fel őket
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Simi
 
Simon Tibor díj
 
Simon Tibi eredményei
Legendás játékosunk a klubért, a szurkolókért tett érdemeit lehetetlen felsorolni. Évről évre a legnagyobb pillanatok és a legfontosabb eredmények felidézésével hajtunk fejet Simi előtt. SIMON TIBOR (1965. szeptember 1.-2002. április 23.) Játékospályafutása: Pénzügyőr, KSI, Ferencváros (1985-1996), BVSC (1997 tavasz), Ferencváros (1997-1998), BVSC (1999-2001), REAC (2001 ősz) NB I-es mérkőzéseinek/góljainak száma: 204/2 Első mérkőzése a Ferencvárosban: 1985. augusztus 26. Kassa VVS Kosice-FTC 0-0 Mérkőzésszáma a Ferencvárosban: 338 (196 bajnoki, 87 nemzetközi, 55 hazai díjm.) Góljainak száma: 7 (2 bajnoki, 2 nemzetközi, 3 hazai díjm.) Bajnokcsapat tagja: 1991-92, 1994-95, 1995-96 Magyar Kupa győzelem: 1993, 1994, 1995 Szuper Kupa győzelem: 1993, 1994, 1995 Díjak, elismerések: Fradi-futballkedvencek Kupája (1994 és 1995) Fradi-aranyszív medál (1992 és 1995) Jubileumi mérkőzései: 100. bajnoki: FTC-Rába ETO 6-0 (1992) 100. FTC díjmérkőzés: Norwich City-FTC 2-0 (1990) 200. FTC díjmérkőzés: FTC-PMSC 1-0 (bajnoki mérkőzés, 1993) 300. FTC díjmérkőzés: FTC-Békéscsaba 3-0 (bajnoki mérkozés, 1995) Válogatottbeli szereplések száma:16 mérkőzés Első válogatottság: 1989. november 15., Sevilla: Spanyolország-Magyarország 4-0 Utolsó válogatottság: 1995. október 11., Zürich: Svájc-Magyarország 3-0 Edzői pályafutása: BVSC (játékos-edző, 1999-2001), REAC (játékos-edzo, 2001 osz), Matáv-Sopron (vezetőedző, 2002 tavasz) Élvonalbeli mérkőzések száma edzőként: 9 mérkőzés: 3 győzelem, 4 döntetlen, 2 vereség (11-8)
 
Igazságszolgáltatás
Négy és fél év SIMIÉRT! Mit gondolsz az itéletről

Tudtuk hogy kimossák őket
Ennyit ér egy ember élete ma Magyarországon
Jó itélet,Zalatnai is veszélyesebb bűnöző
Egyszer ki fognak jönni a börtönből
No comment...
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Sose felejtünk el
 
Óra
 
Társalgo
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Simi munkába
 
Jo oldalak
 
Látogatok száma
Indulás: 2005-02-18
 
Zene
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon